A hajdúszoboszlói Fábián családot mérhetetlen tragédia érte tavaly decemberben. A hónap közepén Fábián Tamás felesége, Letti hármas ikreknek adott...

A hajdúszoboszlói Fábián családot mérhetetlen tragédia érte tavaly decemberben. A hónap közepén Fábián Tamás felesége, Letti hármas ikreknek adott életet, ám az asszony néhány órával a szülés után belehalt az úgynevezett HELLP-szindróma súlyos, vérzéses szövődményé­be.

Az ország egy emberként fogott össze az ikrekért, Lénáért, Miráért, Milánért, valamint édesapjukért, Tamásért. A közreműködésével több tízmillió forintot sikerült összegyűjteni. Az alapítvány segíti és folyamatosan figyelemmel kíséri a család életét és arról Facebook oldalán rendszeresen beszámol. a picikről.

Léna, Mira és Milánka a koruknak megfelelően fejlődnek, súlyuk továbbra is ideálisan növekszik. Az éjszakákat nyugodtan és rosszalkodás nélkül simán és rendszeresen átalusszák. Jó étvágyuk van. Mosolyognak hatalmasra nyílt szemeikkel

- fogalmaztak.

Az apuka még mindig az alapos megfontolás híve hiszen 3 gyermekének jövője múlik az ő felelős döntésein. Egyelőre nem használja a kapott pénzadományt. Tamás alapos megfontolást követően a napokban dönt arról, hogy épít, vagy vesz egy szép, nagy házat. Valószínűbb, hogy építeni fog, hiszen olcsóbb és praktikusabb több szempontból is. A gyermekek nevére szóló babakötvényei is lassan révbe érnek, megfogadva a Tündérkör Alapítvány erre vonatkozó ajánlásait. Az apa a nagymamák, nagypapák és családtagok folyamatos segítségével neveli a három aprócska csodát.

Kedves Tündérkör Alapítvány! Nagyon jól haladunk. Szépen lassan én is elsajátítom a gyermeknevelés minden mozzanatát. Sejtettem, de nem gondoltam, hogy ennyi energia felhasználása ekkora örömet okozhat, mint a 3 kincsem. Kérlek benneteket, ha módotokban áll tolmácsoljátok újra hálánkat a Tündéreiteknek, mert elégszer úgysem köszönhetem meg nektek és nekik azt a sok jót, amit kaptam

- írta Fábián Tamás meleg öleléssel Mira, Léna és Milán nevében is.

A lényeg a kicsik egészsége, mosolya, evése, ivása és jókedve. Cseperedjetek fel jóságban és egészségben!

Fotók: Facebook/Tündérkör Alapítvány

Forrás: budapest1873.net


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!