A nő egyedül ült az asztal mellett. A férfi belépett a kávézóba, hogy egy csésze feketét igyon. Amkor hátrafordult, meglátta volt szerelmét, a nő is...

A nő egyedül ült az asztal mellett. A férfi belépett a kávézóba, hogy egy csésze feketét igyon. Amkor hátrafordult, meglátta volt szerelmét, a nő is éppen abban a pillanatban nézett a szemébe. Rengeteg közös emlék tört fel belőlük, sok nevetés, meghitt pillanatok, hihetetlen kalandok, hosszú beszélgetések, és a végén a veszekedések, majd a szakítás.

A férfi összeszedve a bátorságát, odament a nőhöz, és leült mellé. Nem tudta, hogy mit mondjon, két hónapja szakítottak, és senki sem tudott a másikról semmit.

Majd a férfi megszólalt:

- Hogy vagy?

- Jól! Hát te?

- Én is. Ami volt, elmúlt.

- Igen, remélem jobb életed lesz…

- Az életem már nem olyan, mint régen.

- Jobb lett? - kérdezte a lány némi szarkazmussal.

- Sértegetni akarsz?

- Eszem ágában sem volt!

- Akkor miért mondtad így? - kérdezte a férfi kissé idegesen.

- Mert azt gondoltam, hogy nem voltál boldog mellettem. Csak annyit akartam, hogy ne érezz fájdalmat, és megnyugodjál.

- Azt hiszed, hogy most boldog vagyok?

- Nem tudom.

- Te boldog vagy? - érdeklődött a férfi.

A nő a csésze kávéra meredt.

- Igyekszem az lenni?

- Találkoztál valakivel?

- Most fontos ez?

- Csak válaszolj…

- Meg vagyok győződve, hogy neked sincs senkid…

- Hogy vagy ennyire biztos ebben?

- Örülök neked, csak hogy tudd!

- Most néz a szemembe, és mond azt, hogy örülsz annak, hogy van valakim.

- Nem kell semmit sem bizonygatnom neked.

- De igen, kell. Bizonyítsd be, hogy már nem szeretsz!

- Én… én…nem szeretlek!

- Mond azt, hogy nem hiányoztam az elmúlt két hónapban.

- Egy percig sem gondoltam arra, hogy jó lenne, ha mellettem lennél (a nő szeme megtelt könnyel).

A férfi letörölte a könnycseppet.

- Ez mindent elárul - mondta.

- Mit akarsz ezzel mondani? - csattant fel a nő.

- Ismerlek, és tudom, hogy még szeretsz, és nagyon hiányoztam…

- Akkor miért nem hívtál fel?

- Mert elmentél, és elhagytál!

- Elmentem, mert azt mondtad, hogy megnehezítem az életed, és szenvedést okozok neked!

- Szörnyen ideges voltam, mikor ezt mondtam. Arról nem szóltam, hogy amióta ismerlek, jobb ember lettem? Azt nem mondtam, hogy a legboldogabb emberré tettél? Azt mondtam, hogy minden egyes percet imádtam, amit együtt töltöttünk? Hogy örökre veled szeretnék lenni?

- Igen, mondtad. Sajnálom, hogy szakítottam egy olyan mondatért, amit akkor mondtál, mikor nagyon ideges voltál.

A férfi ezután megfogta a nő kezét és azt mondta:

- Sajnálom, hogy olyat mondtam neked, hogy nem tettem semmit, hogy megállítsalak, hogy nem kerestelek az elmúlt két hónapban. És sajnálom, hogy az egész életedet ezzel az őrülttel kell majd leélned.

- Micsoda???

- Legyél a feleségem! Ebben a két hónapban rájöttem arra, hogy nélküled senki vagyok. Sosem akarlak többé elveszíteni. Hozzám jössz?

- Igen, igen! - törölte meg a könnyes szemét a nő.

Forrás: filantropikum.com

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!