Mindössze 380 grammal született Cziglan-Farkas Sebastian a Semmelweis Egyetem 1. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján immár hét évvel...

Mindössze 380 grammal született Cziglan-Farkas Sebastian a Semmelweis Egyetem 1. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján immár hét évvel ezelőtt. A terhesség 23. hetében 23 centisen jött világra. A kis Sebastian akkor egyike volt a legkisebb súllyal világra jött koraszülött babáknak Magyarországon.



Orvosai nem jósoltak rózsás jövőt a szülőket, öt százalék esélyt adtak a kis sebi életben maradására. A tudomány jelenlegi állása szerint ugyanis az életben tarthatóság határa a terhesség 24. hete. Sebi közel fél évig feküdt a kórházban, hónapokig tartották lélegeztetőgépen, sokáig az intenzív osztályon kezelték. Számtalan fertőzésen esett át és ötször műteni is kellett.

Orvosai és nem utolsósorban szülei kitartásának köszönhetően a váci kisfiú ma már igen mozgékony kisgyerek. Nemrég ünnepelte hetedik születésnapját, amiről a Semmelweis Egyetem is megemlékezett Facebook oldalán.

"Nagyon nehéz hét év áll mögöttünk. Voltak izgalmak, örömök és bánatok is. Sokat küzdöttünk a kisfiunkért, de minden nehézség ellenére tudtuk, hogy felépül és egészséges kisfiú válik belőle. A születésnapját mint minden évben családdal együtt ünnepeltük a nagyszülőkkel. Sebi ma már jól van, szépen halad a fejlődésben, ügyes nagy fiú, ezt főleg a komplex fejlesztésnek köszönhetjük. Most éppen a mesékért rajong és imád orvososat játszani. Ha felnő, orvos szeretne majd lenni - mesélte meghatódva Melinda és Csaba, Sebi szülei, akik az elmúlt 13 évben két babájukat is elvesztették.


Ez is érdekelhet: Óraátállítás 2018 - ekkor lesz idén- ne feledkezz meg róla!



A KORASZÜLÖTT BABÁK SZÜLEINEK AZT ÜZENNÉNK, HOGY SOSE ADJÁK FEL, HIGGYENEK A PICIKBEN, MERT NAGYON ERŐSEK ÉS AZ UTOLSÓ PERCIG KÜZDENEK. ŐK AZ IGAZI HŐSÖK!



Üzente Melinda, Sebi édesanyja mindenkinek! Szépen kérjük, adjátok tovább az édesanya szívhez szóló üzenetét mindenkinek!


Forrás




ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!