Kiderült, ki vezette a 9 halálos áldozatot követelő, kedd délutáni, 4-es főúton történt balesetben résztvevő román kisbuszt, és az is, kik voltak a...

Kiderült, ki vezette a 9 halálos áldozatot követelő, kedd délutáni, 4-es főúton történt balesetben résztvevő román kisbuszt, és az is, kik voltak a vele utazók. Családos emberekről van szó, az utasok között élettársak is voltak.

Mint ismert, egy román állampolgárokat szállító kisbusz sofőrje élőben közvetített az utazásukról a Facebookon, eközben áttért a szemből érkezők sávjába - vagy éppen előzött, ez még nem tiszta -, ahol frontálisan karambolozott egy homokot szállító teherautóval. A kisbuszban mindenki meghalt. A videó, amit a sofőr készített a halála pillanatában, itt látható. A balesetről készült egy másik videó is, amely a baleset után, de még a hatóságok kiérkezése előtt készült. Egy autós megállt a helyszínen, majd videóra vette, amit ott látott, ez a felvétel csak erős idegzetűeknek ajánlott!

Az MTI értesülései szerint a kedden délután történt ceglédberceli baleset halálos áldozatai többnyire alkalmi mezőgazdasági munkából élő roma férfiak és nők voltak.

Sagyebo István, a Maros megyei Balavásár (Balauseri) polgármestere az MTI-nek elmondta, az áldozatok közül négyen a községhez tartozó Egrestő (Agristeu) lakosai. Két áldozat élettársi viszonyban élt egymással, hat gyerek maradt árván utánuk. A másik két egrestői áldozat egyikének két gyermeke maradt árván. A polgármester elmondta, a községben élő roma családok általában a román és a magyar nyelvet is beszélik, az elhunytak gyerekei román tannyelvű iskolába járnak.

Sagyebo István azt mondta, szerdán a községháza hivatalnoka meglátogatta a családokat, és megvizsgálta a szociális helyzetüket. Az elmúlt időszakban az elhunytak egyike kapott szociális segélyt a hivataltól. "Egyelőre tájékozódunk, és próbáljuk rendezni az árván maradt gyermekek helyzetét" - jelentette ki a polgármester.

Székely László, a Maros megyei Mikefalva (Mica) polgármestere azt mondta: a gépkocsit a községhez tartozó Désfalván (Deaj) élő, fuvarozással foglalkozó vállalkozó vezette, akinek két gyermeke maradt árván. Az autóban utazott ugyanakkor egy, a községhez tartozó Felsőkápolnán (Capalna de Sus) élő testvérpár és egyikük felesége. A felsőkápolnai áldozatok után három gyerek maradt árván.

A polgármester elmondta, valamennyien a helyi roma közösség tagjai voltak, és alkalmi külföldi mezőgazdasági munkákból tartották fenn magukat. Szlovéniai munkáról tértek haza, amikor a baleset történt.

A román külügyminisztérium szerdán közölte, hogy befejeződött az áldozatok azonosítása. A tárca az előző nap válságstábot állított fel, mely az azonosításon túl a családok értesítését, a halotti bizonyítványok kiállítását és az áldozatok hazaszállítását szervezte meg.

A sofőr "élőben" közvetített telefonjáról az egyik közösségi portálra, amikor a baleset történt. A lapok feltételezik, hogy egy, a közvetítéséhez fűzött kommentár olvasása vonta el a figyelmét a szembe jövő teherautóról. A frontális ütközésben a kisbusz valamennyi utasa, kilenc román állampolgár vesztette életét. (MTI/Blikk)

Forrás: www.blikk.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!