Még mindig sok azoknak a száma, akik nem tudnak arról, hogy bizonyos betegségek esetén, a minimálbér öt százalékának megfelelő adó-visszatérítés igényelhető, ami egész évre vetítve - a havi 138 ezer forintos minimálbér számításba véve -, összesen 82,8 ezer forinttal lehet csökkenteni az adó összegét.

Az 1995-ben bevezetett jogszabály szerint a szja-kedvezmény a betegségek úgynevezett BNO-kódja alapján igényelhető, mint például a cukorbetegség, a laktózintolerancia vagy Crohn-betegség. - írja a világgazdaság a NAV-tól kapott adatok alapján.

A kedvezmény érvényesítéséhez orvosi igazolás szükséges.

Tavalyelőtt kevesebb mint 200 ezer adózó igényelt kedvezményt a személyi jövedelemadó bevallásakor különböző betegségek után. Ám sokan azért nem élnek a lehetőséggel, mert nincs róla tudomásuk. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint évente átlagosan 770 ezer beteg jelenik meg cukorbetegség diagnózisával a háziorvosánál, az új betegek száma a 35-40 ezret is eléri. A laktózérzékenység pedig a lakosság harmadát érinti.

Ha a betegséged már évekkel ezelőtt diagnosztizálták, de csak most értesültél az adókedvezményről, akkor a korábbi évek adóbevallásait lehet önellenőrzéssel módosítani és vissza tudod igényelni az adót.

BNO-kód lista - itt találod meg a betegségek BNO-kódját

Milyen betegségekre jár adókedvezmény? Lássuk az adókedvezményre jogosító betegségek teljes listáját! Nézd át, hátha te is jogosult vagy rá! A csoportokon belül minden betegség rendelkezik egy-egy BNO kóddal, amely alapján beazonosítható, hogy a kormányrendelet értelmében jogosultak vagyunk-e az adókedvezményre. A BNO kód kereső az OEP oldalán keresztül érhető el, ezen a linken keresztül. A BNO kód kereső könnyen használhatók, de a legbiztosabb, ha előveszed a saját orvosi irataidat és megnézed, hogy milyen kóddal diagnosztizálta a kezelőorvosod a betegségedet.

bidista.com


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!