Becki-Jo és barátja Liam Nagy Britanniába, Liverpool-ban lakik és van egy kislányuk akit Indiának hívnak. A pár szeretett volna még egy gyereket...

Becki-Jo és barátja Liam Nagy Britanniába, Liverpool-ban lakik és van egy kislányuk akit Indiának hívnak.

A pár szeretett volna még egy gyereket és azt, hogy a kis Indianának legyen testvére. Nem sokkal később Becki-Jo terhes is lett, de a terhesség sokkal több kihívást tartogatott számukra, mint ahogy azt ők gondolták, írta a Daily Mail.

A terhesség első heteiben Becki-Jo gyakran hányt és nagyon fájt a feje. Ekkor már sejtette, hogy ez a terhesség nagyon eltérő lesz az elsőtől. Az ultrahang felvétel alkalmával ez be is igazolódott.

Becki-Jo megtudta, hogy hármas ikreket vár, ami óriási meglepetés volt a család számára.

A terhesség folyamán az édesanyának nem voltak panaszai, a babák szépen fejlődtek. A 31. héten azonban komplikációk léptek fel de a babák még túl picik voltak és az orvosok nem akarták beindítani a szülést.

A gyerekek végül is császármetszéssel jöttek a világra. A három fiú a Roman, Rocco és a Rohan nevet kapta. Mivel súlyuk alacsony volt, az intenzív osztályon kellet maradniuk. Csak hat hét után mehettek haza szüleikkel

Otthon Becki-Jo és Liam még jobban megnézte a fiúkat és látták, hogy megszólalásig hasonlítanak egymásra. Az egypetéjű hármas ikerterhesség nagyon ritka és az orvosai sem mondták neki, hogy ez elehtséges. De Becki-Jo úgy döntött, utánajár ennek.

Végül is kiderült, hogy a fiúk valóban egypetéjű ikrek. Ez pedig azért is volt nagy hír, mert ennek előfordulási esélye 1 a 200 millióhoz, írta a Daily Mail.

A fiúkat nagyon nehéz megkülönböztetni, főleg ha alszanak. De Becki-Jo észrevette, hogy a három fiúnak különbözőek az anyajegyei és ezek alapján ő mindig meg tudja őket különböztetni. Természetesen a személyiségük alapján is meg lehet őket különböztetni, mikor ébren vannak.

Indiana a nagytestvér nagyon boldog és büszke testvéreire.

A kistestvérek akik megnőttek!

Minden jót kívánunk ennek a szép családnak. Kérjük oszd meg ezt a cikket barátaiddal!

Forrás: csodalatos.co

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!