Megosztás:
Abból kiindulva, hogy az emberiség egy helyről származik, s a nyelv kialakulása már az őshazában megtörtént, a természetes hangképzés lehetett a nyelv alapja.
Magánhangzók esetében 3 természetes hang van:
- a nyelvet hátulra helyezzük a szájban, itt a legtermészetesebb a szájat zárva vagy középállapotban tartani, az eredmény valamilyen u féle hang,
- a nyelvet előre helyezzük a szájban, itt is a legtermészetesebb a szájat zárva vagy középállapotban tartani, az eredmény valamilyen i féle hang,
- a nyelvet középen tartjuk a szájban, itt az előbbiek ellenkezője a legtermészetesebb, azaz a szájat teljesen kinyítjuk, az eredmény valamilyen á féle hang.
Az már egyedi, hogy ezekkel a hangokkal mi történt később. A szabványos magyarban 9 magánhangzó van tisztán meg - "tisztán" alatt azt értve, ahol a eltérés fő ismerve nem a rövidség-hosszúság, tehát e szemszögből az i/í, o/ó, u/ú, ö/ő, ü/ű egy hangnak számít. Egyes magyar nyelvjárosokban van egy tizedik magánhangzó is, ez a nyelvészetben ä betúvel jelölt e-ejtés - egyes dunántúli nyelvjárásokban fordul elő -, nem keverendő az ë-vel jelölt zárt e-vel, ami viszont e szempontból nem "tiszta" alak. (Ahogy nem számítjuk tiszta alaknak a többeshangzókat és a tónust se, de ezek a magyar esetében nem relevánsak.)
Ami érdkes: rendkívül kevés nyelv maradt meg a csak 3 magánghangzónál, s ezek is földrajzilag koncentráltak: Ausztráliában ilyen a nyelvek többsége, valamint ez elég gyakori jelenség még Amerikában (az indián nyelvek kb. felére igaz) és a Kaukázusban.
Az ausztráliai nyelvekről rendkívül korlátozottak az ismereteim, így példát a másik 2 régióból hozok: az ajamara és a kecsua Dél-Amerikából ilyen, s a Kaukázusban meg pl. az abház.
Az abházban csak 2 magánhangzó fonéma van: egy á-szerű és egy ü-szerű. Az á bizonyos helyzetekben e vagy i lesz, az ü pedig o vagy u.
Az ajmara-kecsua eset olyan, hogy még a helyi spanyolra is kihatott. Az ajmartában és a kecsuában csak 3 magánhangzó fonéma van: a, i, u - az i és az u egyes mássalhangzók hatására nyílik, s ekkor lesz belőlük e/o. Dél-Amerikának ennek a vidéken a "műveletlen" spanyol beszéd jellemzője az e/i és o/u keverése. (A szabványos spanyolban 5 magánhangzó van: a, e, i, o, u.) A kevéssé iskolázott embert pl. Peruban arról lehet megismerni, hogy írásban keveri az e/i és az o/u betűt, mert - hibásan - azonosan ejti őket.
Tulajdonképpen az ajmara és a kecsua a két legnagyobb nyelv, melyben csak 3 magánhangzó fonéma van.
Az ellenkező véglet? A magyart mondtam: 9 tiszta magánhangzó, ami európai összehasonlításban sok, bár nem a legtöbb. A brit angolban 12 van. Tudomásom szerint az európai rekorder a dán 14 hanggal.
