Megosztás:

A bolgár választási rendszer egyik sajátossága, hogy teljes egyenlőséget akar a kampányban.

Persze ez a valóságban megvalósíthatatlan. Hiszen a kampány 95 %-a nem az állam által biztosított fórumokon zajlik, hanem pénzes fórumokon, ahol egy tőkeerős párt nyilván 100-szor több lehetőséget kap, mint egy kis párt szponzorok nélkül.

Önmagában persze nem is lenne baj, hogy egy kis párt is megszólalhat legalább az ingyenes fórumokon. A baj onnan van, hogy túl könnyű indulni a bolgár választásokon.

Jelenleg a feltétel a listállításhoz (Bulgária csak lista van, nincsenek egyéni körzetek):

  • legyen a szervezetnek bírósági bejegyzése,
  • befizett 2500 leva (kb. félmillió Ft),
  • 2500 aláírás bolgár állampolgároktól, bárhonnan az országban, azaz ha ez megvan mind a 31 választókörzetben indítható lista.

Mivel félreérthető, hogy egyrészt azt mondtam nincsenek körzetek, másrészt körzetekről beszéltem, elmagyarázom: ellentétben Magyarországgal, ahol 2014 óta csak országos lista van, Bulgáriában mind a 28 megyében van lista (a két legnagyobb megyében pedig 2 ill. 3 lista van). De ez valójában csak technikai kérdés, az összeszámolás és eredményszámítás Bulgáriában is országos szintű.

Még egy bolgár sajátosság: a bolgár szabályok szerint a pártoknak nincs utólagos szabad rendelkezésük a listáik felett, azaz ha egy megválasztott képviselő lemond, a helyére a következő kerül a listán, azaz nem úgy van, mint Magyarországon, ahol már esküt tett listás képviselő lemondása/halála esetén a párt szabadon nevezhet meg a helyére bárkit - lásd Ráczné Földi Judit esetét, aki idén lett képviselő Kordás László helyén, pedig nem ő volt a listán a következő DK-s jelölt. Szóval Bulgáriában minden pártvezetésnek jól meg kell gondolnia kit tesz listára, mert utólag nincs korrekcióra lehetőség. Megesett már, hogy olyan lett képviselő, aki időzközben összeveszett pártjával, s aztán a parlamentben volt pártja ellenében politizált.

Szóval csak az nem indul választáson, aki nem akar. Az idei április 2-i választásra 21 párt/pártszövetség jelentkezett. Ezek 70 %-a teljesen esélytelen, ezek a típusok vannak:

  • eleve nem a választás miatt indul az adott párt, hanem mert pl. bűnözők vannak a listán, akik így kapnak 2 hónapra igazságszolgáltatás alóli immunitást mint jelöltek,
  • a költségvetési támogatásra játszanak, ez jár 1 % elérése esetében (magára a kampányra nem jár semmi),
  • valós, de régen levitézlett politikusok próbálkozása a figyelemkeltésre
  • máshol híressé vált emberek, aki szeretnének politikusok lenni,
  • gyakorló elmebetegek, aki élvezik, hogy szerepelhetnek a tv-ben.

A mostani helyzet:

  • 5 biztosan bejutó párt,
  • 3 párt, aki 2-4 % között mozog, szóval szerencsével elérheti a 4 %-os küszöböt.

Az összes többi teljesen esélytelen. Ezek a pártok jellemzően 0,1-0,2 %-ot kapnak. S ha valamely ismert személyt nyernek meg, akkor akár 0,7-0,8 %-ot is. Eddig 2 esetre emlékszem, amikor valaki elérte az 1 %-ot, s mindkettő valós kispárt volt, nem kamupárt.

Az eredmény: az ingyenes választási műsorok nevetségesek, a komoly pártok sokszor részt se vesznek, nehogy összemosódjanak az esélytelenekkel.

Én azért igyekszem ezeket a dolgokat megnézni, hacsak nem alszom el közben. Szerencsére az elalvás esélye kicsi, a monoton hangon papírt olvasó jelölt ritka, inkább a gesztikuláló, ordító, veréssel fenyegető a jellemző, különösen elterjedt szokás olvashatatlan grafikonok felmutatása, pl. a következő szavakkal "itt van leírva az igazság, de a hatalom nem akarja, hogy tudják ezt az emberek!".

Az idei kedvencem az Igazság És Csak Az Igazság Nemzeti Párt nevű kamupárt. A pártvezető korábban kábítószercsempész volt, s börtönben is volt pár évig. Amióta letelt a priusza, politikus lett. Jellemzően csak a baráti köre szavaz rá. Legjobb eredménye tavaly volt, 2500 szavazatot kapott, azaz legalább azok rá szavaztak, akik aláírták neki az ajánlást: ez már jó eredmény, a legtöbb esetben a szavazatok száma kevesebb az ajánlások számánál.

Ez az illető a múltkori vitán elmondta: az Európai Bizottság chemtraileket irányít Bulgária fölé, továbbá beoltat százezreket Pfizer-vakcinával, emiatt 700 ezer rákos lett az országban, mert Iz-ra-el így akarja (az "Izrael" szót szótagolva mondja mindig) - a megoldás pedig megvan: mindenkit fel kell akasztani.

Ezek után még volt vicces momentum: az ukránpárti nacionalista jelölt - aki zakóján az Azov címerét hordja - verést helyezett kilátásba az oroszpárti nacionalista jelöltnek. Az erről szóló videót fel se tette a YT-ra a bolgár állami tv, mert az agresszióval fenyegetés nyilvánvalóan szabálysértésnek számít ott.

A legjobb a műsorvezetők nézése. Látszik, hogy most nagyon szeretnének betegszabadságon lenni, s nem végig szenvedni az ilyen adásokat. Volt már, hogy a műsort meg kellett szakítani, mert nem csak fenyegetés volt veréssel, hanem tényleges verés, s a rendőrség avatkozott be a stúdióban.

A múltheti veréses eset műsorvezetője így nézett a következő műsor kezdetén:

A bolgár állami tv egyik nagy neve, hosszú évek óta politikai újságíró. Egyébként enyhén mosolyogni szokott, de most látszik rajta, nem igazán akar itt lenni, s retteg, nehogy megint tényleges verekedés legyen.

De volt egy olyan műsor is a napokban, amikor az egyik résztvevő majdnem elaludt és nehezen beszélt, láthatóan részeg volt, s így adta elő, hogy az infláció oka az, hogy a Fény Galaktikus Szövetsége leigázta a Föld bolygót. Erről sajnos képet nem tudok adni, még a tv honalpjáról is törölték ezt az adást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!