Megosztás:

A ballib kommenteket olvasva íme megállapítottam a 3 leggyakoribb mesefigurát.

A kiábrándult jobboldali. Csecsemő kora óta antikommunista, utálta a Kádár-rendszert, mindig polgári Magyarországot akart. Lelkesen csápolt Zorbánnak, de aztán Zorbán becsapta őt, mert keleti autokráciát épített ki polgári állam helyett. Azóta ezért a DK tagja.

A keresztény ateista. Kádár alatt buzgó keresztény volt, állandóan misére járt (rendszeresen bérmálkozott), hittanra is járt gyerekként, ugyanis Kádár alatt teljes vallásszabadság volt, nem mint most, amikor üldözik az igazikeresztény Iványit. Aztán azonban látta, hogy a papok pedofilok, s mind Zorbán mellett kampányol. Ettől megrendült hite Istenben, így ma már meggyőződéses ateista. De most is hisz Krisztus krisztálytisztán balliberális üzenetében.

Az igazi tehetség. Mindegy mit csinál, nem is kell tudni mit. Egyetlen ismérve: mindig kiáll a ballib agytröszt mellett. Aki pedig kiáll mellette, az független, tehát ballib, tehát tehetség és szakértő.

Az utóbbi sajnos tényleg létezik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!