Botrány rengette meg a magyar sakkvilágot az elmúlt hetekben. Egy sakkverseny során a versenybírók Juhász Kristóf nemzetközi mesterrel szemben kezdeményeztek fegyelmi eljárást mobiltelefon feltételezett használata miatt. Mint az köztudott, a saks versenyszabályzatai tiltják bármely elektronikus eszköz használatát a versenyek alatt még kikapcsolt állapotban is. Az ügy nem csak az érintett versenyző hírnevét károsítja, de sajnálatos módon még a sportág hitelességére is árnyékot vet, hiszen akár megerősíthet egyes sztereotípiákat a sakkban elkövetett csalásokról.

A hazai sakkberkekben példa nélkül álló eset január 15-én történt, amikor Juhász Kristóf egyesülete, a Viadukt Biatorbágy találkozott a Haladás VSE-vel a hazai Szuperligában. A versenybíró úgy vélte, hogy Juhásznál telefon van és ezzel meg is gyanúsította a bia­torbágyi versenyzőt, aki ezt követően a versenyteremből átment egy másik helyiségbe, hogy megmutassa, a telefon végig a kabátjában volt, azonban a felmerült gyanúsítás szerint valójában ekkor csempészhette vissza mobiltelefonját. Sajtóértesülések szerint Juhász Kristóf nem volt hajlandó felfedni, mi van a készülékén. A parti után a különböző elemzőprogramok is azt mutatták, hogy feltűnően jól játszott, gyakorlatilag nem volt hibás lépése. Ez persze még nem bizonyíték, de mindemellett állítólag a mobiltelefon feltűnően meleg is volt, ami azért ad okot további gyanakvásra, mert az üzemelő sakk-elemző-moduloknál semmi nem tudja jobban felforrósítani a mobil elektronikus eszközöket. A felmerült vádak következtében Juhász elveszítette a mérkőzést és az ügyet a nemzetközi szövetség felé is jelezték. A sakkozót a botrány miatt akár el is tilthatják a versenyzéstől, sőt akár nemzetközi mesteri címét is elveszítheti.

Juhász Kristóffal szembe már korábban is vádakat fogalmaztak meg ellenfelei. Olyan eset is megesett, hogy a Haladás egyik szakvezetője fémdetektort vitt magával a meccsre, hogy így próbáljon meg bizonyítékot nyerni az elektronikus eszköz használatával kapcsolatos vádjaira. A vádak hatására állítólag már korábban is felkérték Juhász Kristófot a versenybírók ahogy ne járjon túl sűrűn a mosdóba.

Egyesületénél kiállnak a versenyző mellett; Ruip János szakosztályvezető a következőképp nyilatkozott:

Harminc éve vagyok a sakkban, de olyat még nem láttam, hogy valaki fémdetektorral érkezik versenyre. Kristóf csapatvezetőjeként nekem hivatalból is ki kell állnom mellette, amíg nem marasztalják el. Amit eddig hallottunk, azt én nem tekinteném bizonyító erejűnek. A nemzetközi szövetség megvizsgálja Kristóf partijait, és ha nem találják úgy, hogy túl sok gyanús lépése lett volna, akkor ő vétlen.

Juhász Kristóf ezidáig nem nyilatkozott a vádakkal kapcsolatban és a magyar sakkszövetség a hivatalos döntésig nem kívánja kommentálni az esetet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!