A díjazottak listái.

Március 15-e alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök kitüntetéseket adományozott az ünnep előestéjén. Összesen 49-en vehettek át Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetés fokozatait.

KOSSUTH-NAGYDÍJAT kapott:

IFJ. SÁNTA FERENC, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás, a 19-20. századi klasszikus és népszerű zeneirodalom mellett a hazánk zenei kultúrájának részét képező cigánymuzsika magas szintű művelése terén is példaadó, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar alapítója és vezető prímásaként több évtizede nagy sikereket arató előadóművészi pályája elismeréseként.

KOSSUTH-DÍJAT kapott:

ADAMIS ANNA zeneszerző, költő, előadóművész, a legnevesebb zenekarok számára írt ikonikus dalszövegei, generációk életérzését hűen közvetítő és évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő slágerei elismeréseként.

BUKTA IMRE Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a kortárs magyar képzőművészet formanyelvét a fotó, a videó és az installáció eszközeivel megújító, a klasszikus paraszti létformát és kultúrát sajátos motívumokkal ábrázoló művészi alkotómunkája elismeréseként.

DRÁFI MÁTYÁS Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a magyar nyelv és kultúra megőrzését elkötelezetten szolgáló, a felvidéki magyarság művelődését meghatározó és a magyar színházművészet határokon átívelő népszerűsítése terén is példaadó előadói és vezetői tevékenysége elismeréseként.

DUBA GYULA József Attila-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, gazdag alkotói életműve, a felvidéki magyarság létélményét szociografikus alaposságú, mégis lírai magasságokba emelkedő regényekbe és novellákba sűrítő művészete elismeréseként.

KUTAS LÁSZLÓ szobrász- és éremművész, a domborművek és köztéri szobrok mellett a kisplasztikák, illetve az emlékérmek terén is elsőrangú, szellemes komponálás, választékos anyaghasználat és kivételes formaérzék jellemezte tervezőművészete elismeréseként.

MEZEI GÁBOR Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, bútortervező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a magyar organikus belsőépítészet és a történelmi hagyományú bútorművesség mestereként szürreális bútorkompozícióival új minőséget és stílust létrehozó, a Makovecz-életmű folytatása iránt elkötelezett és példaadó tervezőművészete elismeréseként.

MIHÁLYI GÁBOR Harangozó Gyula-díjas koreográfus, rendező, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a hagyományt a modernitással mesterien ötvöző koreográfiái és rendezései, az autentikus formanyelvre építve a ma emberéhez szóló kortárs néptáncművészete és a Magyar Állami Népi Együttes megújítása terén egyedülálló művészeti és vezetői tevékenysége elismeréseként.

OBERFRANK PÁL Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, színpadon,

képernyőn és mozivásznon egyaránt emlékezetes és sikeres alakításai, a magyar kultúra közvetítése iránt elkötelezett művészi és vezetői munkája elismeréseként.

ORBÁN JÁNOS DÉNES Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, prózaíró, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a kortárs magyar irodalmat egyedi stílusú, formailag és nyelvileg is bravúros költeményeivel, prózáival és drámáival gazdagító írásművészete, valamint példaadó irodalomszervező és tehetséggondozó tevékenysége elismeréseként.

PERÉNYI ESZTER Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, kiváló és érdemes művész, professor emeritus, a kortárs magyar zene megismertetése iránt különösen elkötelezett előadóművészete, a magyar zenei örökség továbbadásában is kiemelkedően sikeres és nemzedékeket inspiráló oktatói tevékenysége elismeréseként.

VITÉZY LÁSZLÓ Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, kiváló és érdemes művész, a Budapesti Iskola ikonikus alakjaként a szocializmus tabutémáit szociografikus alaposságra építő kifinomult művészi igénnyel megjelenítő alkotásai, a magyar irodalom klasszikus műveit méltó módon adaptáló rendezései elismeréseként.

ZÁBORSZKY KÁLMÁN Liszt Ferenc-díjas karmester, gordonkaművész, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, gordonkaművészként és karmesterként is kiemelkedő művészete, a művészettel nevelés mellett a kultúraközvetítés iránt is elkötelezett munkája, a Szent István Filharmonikusok vezető karmestereként végzett sikeres és nagy hatású tevékenysége elismeréseként.

SZÉCHENYI-DÍJAT kapott:

DR. ANISITS FERENC gépészmérnök, nyugalmazott vezetőmérnök, címzetes egyetemi tanár, a kimagasló magyar mérnöki teljesítmény egyik legjelesebb képviselőjeként a dízelmotorok fejlesztésében elért világszínvonalú eredményei, innovatív és sikeres mérnöki munkája elismeréseként.

DR. GAÁL BOTOND teológus, matematika-fizika szakos tanár, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, több évtizedes oktatói és kutatói tevékenysége, a keresztyén gondolkodás és a modern természettudományok kapcsolatának református történeti és elméleti alapjának kidolgozása terén kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként.

DR. HORVÁTH TAMÁS LÁSZLÓ állatorvos, kutatóprofesszor, tanszékvezető egyetemi tanár, nemzetközi szinten is jelentős neurológiai kutatásai, a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolatainak kiépítése és a nemzetközi tudományos együttműködések kialakítása terén egyaránt kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként.

DR. KAHLER FRIGYES jogtörténész, kutató, nyugalmazott törvényszéki büntetőkollégium-vezető bíró, számos történelmi korszakot és témakört felölelő, hiánypótló kutatásai és publikációi, generációk számára meghatározó oktatói és tudományos pályafutása elismeréseként.

KAMARÁS KATALIN fizikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az infravörös spektroszkópia szilárdtestfizikai alkalmazásainak fejlesztése és hazai meghonosítása érdekében végzett iskolateremtő tevékenysége elismeréseként.

KAPTAY GYÖRGY kohómérnök, tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az anyagegyensúlyok, az elektrokémiai szintézis, a határfelületi jelenségek és a nanoanyagok tudományterületén elért eredményei, illetve kiváló oktatói és tudományos kutatói munkája, valamint értékes oktatás- és kutatásszervezői tevékenysége elismeréseként.

KOCSIS KÁROLY geográfus, intézetigazgató egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a nemzetközileg is jelentős geográfiai-kartográfiai gyűjtemény, a Magyarország Nemzeti Atlaszának megalkotása és kiadása érdekében, illetve a társadalomföldrajz területén végzett, Kárpát-medencei szemléletű kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseként.

MAROSI GYÖRGY JÁNOS vegyészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a polimer kompozitok és gyógyszerrendszerek innovatív, biztonságos technológiáinak kifejlesztése és ipari bevezetése terén elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményei, valamint iskolateremtő kutatói-oktatói tevékenysége elismeréseként.

MIKLÓSI ÁDÁM etológus, intézet- és tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a kutyák viselkedésének és problémamegoldó képességének vizsgálatával elért, világviszonylatban is jelentős kutatási teljesítménye, a szociális robotok új generációját kialakító etorobotika megalapítása terén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

PÉNTEK JÁNOS nyelvész, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a kisebbségben élő magyarság anyanyelvhasználatának kutatásában, illetve a népnyelv és a népi kultúra viszonyának vizsgálatában elért eredményei, valamint iskolateremtő oktatómunkája és példaértékű szociolingvisztikai, dialektológiai életműve elismeréseként.

DR. RACZKY PÁL régész, professor emeritus, egyetemi tanár, a Kárpát-medence újkőkorának és rézkorának meghatározó kutatójaként végzett iskolateremtő tudományos eredményei, nemzetközileg is nagyra értékelt kutatói, oktatói és tudományszervezői pályája elismeréseként.

DR. SALMA IMRE légkörkémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a légkörkémia és -fizika területén, különösen az aeroszol keletkezésének, kölcsönhatásainak, valamint környezeti, éghajlati és egészségügyi következményeinek feltárásában elért eredményei, jelentős kutatói és magas színvonalú oktatói munkája elismeréseként.

DR. SOLYMOSI-TARI EMŐKE Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, egyetemi docens, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a zenetudományi kutatások és a zenepedagógia területén egyaránt jelentős eredményei, az általa szerkesztett és vezetett innovatív, a zene és a társművészetek magas színvonalú terjesztését szolgáló művészeti sorozatok tekintetében is kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

SPERLÁGH BEÁTA neurofarmakológus, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az agy energiaellátásáért felelős ATP molekula ideghálózatok közötti ingerületátviteli szerepének feltárása, illetve a magyar gyógyszerkutatás sikeres nemzetközi képviselete terén is kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként.

DR. SZUROMI SZABOLCS kánonjogász, tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a középkori egyházi irodalom és kánonjogtörténet területén végzett, világviszonylatban is kiemelkedő és elismert alapkutatásai, valamint az ezekhez kapcsolódó új tudományos módszerek és elméletek kidolgozása, bevezetése és nemzetközi szakmai szinten történő elfogadtatása terén végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként.

A MAGYAR ÉRDEMREND nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést kapta:

MARÓTH MIKLÓS Széchenyi-díjas klasszika-filológus, orientalista, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Corvin-lánc birtokosa, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének igazgatója, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Irányító Testületének elnöke, több mint fél évszázados, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő kutatói pályafutása, szerteágazó oktatói tevékenysége, valamint a tudományos közéletben betöltött jelentős szerepe elismeréseként.

A MAGYAR ÉRDEMREND középkeresztje a csillaggal polgári tagozat kitüntetést kapta:

DR. BÁNÁTI JÁNOS ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, az Országos Bírói Tanács tagja, címzetes egyetemi tanár, az ügyvédi hivatásrend társadalmi szerepének erősítését, a magyar igazságszolgáltatás színvonalának emelését szolgáló kamarai elnöki tevékenysége, a büntető eljárásjog területén végzett jogtudományi munkája, valamint a jövő jogásznemzedékeinek oktatása és a jogi kultúra terjesztése terén is meghatározó szakmai tevékenysége elismeréseként.

DR. BÉRES JÓZSEF vegyész, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, a magyar emberek egészségének megőrzését, a természetes gyógyászati módszerek alkalmazásával és az emberi szervezet ellenálló képességének erősítésével szolgáló munkája elismeréseként.

DR. FARAGÓ TAMÁS a nemzet sportolója, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, edző, a magyar vízilabdasportágban elért kimagasló eredményei, olimpiai bajnoki címe, valamint edzői és sportvezetői tevékenysége elismeréseként.

DR. PARRAGH LÁSZLÓ vállalkozó, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a KAVOSZ-Széchenyi Kártya Igazgatóságának elnöke, a magyar gazdaságpolitika alakításában, különösen a magyar vállalkozók érdekeinek megóvása érdekében végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként.

DR. SCHMIDT MÁRIA Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum, valamint a XX. és a XXI. Század Intézet főigazgatója, egyetemi tanár, volt kormánybiztos, a magyar tudományos és kulturális életet gazdagító történészi és intézményvezetői munkája, a nemzet sorsfordító eseményeinek hiteles bemutatását és méltó feldolgozását egyaránt szolgáló szakmai tevékenysége elismeréseként.

A MAGYAR ÉRDEMREND középkeresztje polgári tagozat kitüntetést kapta:

ÁGH ISTVÁN a nemzet művésze, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, nemzedékek számára példaként szolgáló költői, írói és műfordítói munkája elismeréseként.

BARANYAY LÁSZLÓ közgazdász-tanár, az Európai Beruházási Bank Igazgatótanácsának tagja, nyugalmazott és tiszteletbeli alelnöke, a Magyar Fejlesztési Bank volt elnök-vezérigazgatója, a pénzügyi szektorban végzett, nemzetközi szinten is elismert munkája, különösen a Magyar Fejlesztési Bank versenyképességének növeléséért végzett tevékenysége elismeréseként.

BARNABÁS BEÁTA MÁRIA Széchenyi-díjas biológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat kutató professor emeritusa, a biotechnológia területén folytatott, nemzetközi szinten is jelentős kutatásai, valamint értékes oktatói és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként.

DR. BÓDIS JÓZSEF szülész-nőgyógyász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem rector emeritusa, kuratóriumi elnök, volt államtitkár, példaértékű kutatói-oktatói és gyógyítómunkája, a hazai felsőoktatás fejlesztését és a jövő tudós nemzedékeinek kibontakoztatását is szolgáló tevékenysége elismeréseként.

DR. CSATH MAGDOLNA ANNA Szent-Györgyi Albert-díjas közgazdász, a közgazdaság-tudomány doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektori főtanácsadója, intézetvezető, a közgazdaság-tudományok területén elért eredményei, a tehetséggondozás, a versenyképesség és a vállalkozások fejlesztése iránt is különösen elhivatott oktatói és kutatói munkája elismeréseként.

HAJNAL JENŐ a nyelvtudományok magisztere, a Magyar Nemzeti Tanács volt elnöke, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet volt igazgatója, a vajdasági magyar közösség érdekében folytatott több évtizedes, sokoldalú munkája, a magyar nyelv és kultúra ápolása terén végzett tevékenysége elismeréseként.

DR. HORKAY FERENC szívsebész szakorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, több évtizedes, kimagasló színvonalú szakorvosi munkája és a szívsebészet területén elért eredményei, illetve oktatói tevékenysége elismeréseként.

DR. MEZŐSI GÁBOR a földrajztudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa, a geográfia területén folytatott iskolateremtő oktatói és vezetői munkája, a szakmai utánpótlás képzését megalapozó tudományos életműve elismeréseként.

MONOSTORI LÁSZLÓ Széchenyi-díjas villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének igazgatója, professor emeritusa, gyártástudomány és a termelésinformatika elméleti és alkalmazott kutatása terén elért eredményei, széles körű tudományszervezői és iskolateremtő oktatói tevékenysége elismeréseként.

OSZVALD MARIKA Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, operetténekes, érdemes művész, a magyar kultúra jó hírnevét és az operett műfaj nemes hagyományait felejthetetlen szerepjátékával éltető, évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő művészi pályája elismeréseként.

REVICZKY GÁBOR a nemzet művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a közönség szeretetét és a szakma nagyrabecsülését egyaránt kiérdemlő művészi munkája elismeréseként.

DR. SZAPÁRY GYÖRGY közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója, volt alelnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes professzora, Magyarország korábbi washingtoni nagykövete, a közgazdaság-tudomány és a diplomácia területén egyaránt kimagasló és értékteremtő életútja elismeréseként.

DR. SZIKORA JÁNOS Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas rendező, érdemes művész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója, a drámairodalom legjelentősebb művei mellett operákat és musicaleket is magába foglaló, kiemelkedően gazdag színházi rendezői és színházigazgatói tevékenysége elismeréseként.

TÖRÖK ÁDÁM közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Pannon Egyetem professor emeritusa, a közgazdaság-tudomány elméleti és gyakorlati fejlesztéséhez hozzájáruló, a tehetséggondozásra és a kutatói pálya népszerűsítésére is kiemelt figyelmet fordító oktatói munkája elismeréseként.

A MAGYAR ÉRDEMREND középkeresztje katonai tagozat kitüntetést kapta:

HORVÁTH ANDRÁS nyugállományú rendőr vezérőrnagy, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főtanácsadója, több mint öt évtizeden keresztül végzett, kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréseként.

További elismerések:

Az Agrárminisztérium kitüntetettjei

A Belügyminisztérium kitüntetettjei

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium kitüntetettjei

A Kulturális és Innovációs Minisztérium kitüntetettjei

A Miniszterelnökség kitüntetettjei

Forrás: Kormány.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!