Magyarország ugyanúgy, mint kétszáz éve, a Himnusz születésének napján, még mindig magyar ország - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Szatmárcsekén.

A magyar kultúra napja alkalmából tartott istentiszteleten a kormányfő kiemelte: méltó és igazságos, hogy a magyar kultúra napja a Himnusz megszületésének napja. Azt mondta: ezeréves távlatban sincs másik alkotása a magyar kultúrának, amely képes lenne úgy felemelni szíveket, mint a Himnusz. Ha arra a lehetetlen vállalkozásra "adnánk a fejünket", hogy egyetlen műbe kellene sűríteni mindent, ami magyar és ami a magyart magyarrá teszi, akkor a Himnuszt kellene választani - tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor kiemelte: bár műfaját tekintve a Himnusz imádság, fohász és jeremiáda, s így a bűnbánó alázat mély és komoly testtartását követelné, a Himnuszt mégsem térdepelve és végképp nem leszegett fejjel énekeljük, hanem egyenesen, rendíthetetlenül állva, szinte szilajul és mindig felemelt fejjel.

A Himnuszt olvasva az a rejtélyes, megragadhatatlan és behatárolhatatlan valami "bontakozik ki a történelem gomolygásából", amit magyarságnak, magyar sorsnak és magyar géniusznak nevezhetünk, azaz az alkotásnak, a teremtésnek, a létezésnek az a formája és minősége, amelyre csak mi magyarok vagyunk képesek - mondta.

A Himnusz arra emlékeztet bennünket, hogy nekünk magyaroknak is - mint minden keresztény népnek, amely érti, mi a bűn és a megbocsátás - jó okunk van a bűnbánatra. "Mi magyarok sem vagyunk bűntelenek. Hibáink és fogyatékosságaink is számosak. A kérdés csak az, mit kezdjünk ezzel a fel- és beismeréssel" - tette hozzá.

Ha igaz, hogy megmaradásunk nem vakszerencse, hanem a Jóisten segedelmével megvívott politikai, katonai és szellemi küzdelmek, ütközetek és szabadságharcok eredménye, akkor arra is érdemes keresni a választ, mivel érdemeltük ki, hogy még mindig mi lakjuk a Kárpát-medence közepét, és még mindig miénk mindaz, ami belőle kisarjadt. "Ez még akkor is igaz, ha az összehúzódó és kitáguló szív ritmusához igazodó Magyarország most éppen az összehúzódzkodás állapotában van" - tette hozzá.

Minden nemzedéknek joga és talán kötelessége is, hogy megtalálja erre a saját válaszát - tette hozzá -, és ez a válasz aligha szakítható el azoktól a veszélyektől, melyek éppen fenyegetik a magyarok életét, fogalmazta meg Orbán Viktor Szatmárcsekén.

Forrás: Kormány.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!