Ebben a kérdésben a marxista és a liberális dogmatika egyezik: a tőkének nincs nemzetisége.

A liberális logika szerint minden tőkés pozitívum, hiszen az illető a saját profitját hajszolja, ezzel pedig akaratlanul is segít a társadalomnak, munkahelyeket teremt, szerződik más tőkésekkel, adózik az államnak, szóval a kapzsiság felvirágoztatja a társadalmat. Szóval mindegy ki a tőkés személyesen, hiszen bárki is legyen, ugyanolyanak az érdekei, azaz ugyanolyan kapzsi, tehát ugyanolyan hasznos társadalmilag.

A magyar rendszerváltozás egyik axiómája is ez volt. Minden államit akár ingyen is oda kell adni a tőkéseknek, mert az állami tulajdon olyan rossz, míg a magántulajdon olyan jó, hogy mérlegelni se kell. Amint az egész gazdaság kapzsi emberek kezébe kerül, beköszönt a paradicsom! Nncs más út. Minden ellenvélemény pedig kommunista gondolkodás, elavult marhaság, tudománytalan babona.

A marxista elmélet ugyanez, csak fordított előjellel: minden tőkés célja a bérmunkások meglopása, így mindegy ki lop, az egyébként személyében tisztességes tőkés is kizsigereli a munkásait. Szóval a tőkés osztály likvidálandó és pont. Addig meg tök mindegy, ki az adott tőkés személyében.

Aztán a gyakorlatban egyik tábor se volt elvhű. Japán virágkora idejében a 60-80-as években a japán tőke erősen terjeszkedett, sokszor a Birodalom központjában is. Aztán jöttek a panaszok: milyen rossz, hogy az amerikai tőke elveszti pozícióit a japán tőkével szemben. Még vígjátékok is születtek e témában. A Gung Ho címűt ajánlom, tényleg nagyon vicces:

Ahogy a szovjet gyakorlat is. A 60-as években ki lett találva a "progresszív burzsoá" kategória a szovjet külpolitikában. Olyan politikai erőkre, elsősorban harmadik világbeli országokban, akik ugyan nem marxisták, de utálják a nyugatot, szóval ily módon hasznos partnerei lehetnek a Szovjetuniónak. Aztán szépen meg is lett az egész ideologizálva: ezek az erők ugyan kapitalizmust építenek, ami csúnya, rossz dolog, plusz fatális tévedés, de ez az épülő kapitalizmus a nyugat ellenében épül, vele harcban, így mégis pozitívum, plusz így a helyi munkásosztály létszáma is nő, az pedig előbb-utóbb proletárforradalmat robbant ki, s akkor ott is rendes szovjet típusú berendezkedés lesz végül.

S ma is így van ez. Az 5G technológia ellen hatalmas felhördülés megy évek óta nyugaton. A valós ok: a gyártók 80 %-a kínai, s Kínában van az egész fejlesztés központja. Lám, mégse mindegy ki a tőkés.

A valóságban tehát nem mindegy a tőke nemzetisége. Ha egy országban a tőke zöme idegen, akkor az teljesen megfoghatatlan. Még a skandináv modell is arról szól, hogy a tőke helyi és részt vesz a társadalmi teherviselésben.

Mindez a Vodafon állami felvásárlásával kapcsolatban, ami messzemenősen helyes lépés. Az Orbán-rendszer a gazdaságpolitikában kis mozgástérrel rendelkezik, de ezt többször is jól felhasználta: az eddigi legjobb lépés az embernyomorító manyup-rendszer gyors bezúzása volt, majd a bankrendszer hazaisítása. Most ez a lépés is maximálisan pozitív.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!