A közhiedelem ellenére a kommunista Bulgária nem volt sokkal szegényebb a kommunista Magyarországnál.

Az igazi nagy különbség a két ország között a II. vh. előtt, s különösen az I. vh. előtt volt, ez utóbbi időszakban a magyar annyival volt a bolgár előtt, mint ahogy manapság az osztrák a magyar előtt.

Aztán azonban a háborús pusztítás jobban érintette Magyarországot, emiatt a szint kiegyenlítődött. Közel azonos volt a két ország szintje a 80-as évek elejéig, jellemzően Magyarország picit előrébb volt, de 1982-ben Bulgária meg is előzte kicsit Magyarországot, ez a magyar adósságválság ideje, mely Bulgáriát nem érintette: a hasonlóan nehéz helyzetben lévő Bulgária ugyanis hatalmas pénzügyi segélyt kapott a Szovjetúniótól, míg Magyarország nem, Magyarország kénytelen volt az IMF-hez fordulni.

Aztán Magyarország keményen megelőzte Bulgáriát 1989-től: ennek oka, hogy a posztkommunista visszaesés Magyarországon nagyon kicsi volt a bulgáriaihoz képest. Talán a legsokatmondóbb adat: az 1990-es infláció Magyarországon 30 % volt, Bulgáriában meg 320 %. Tulajdonképpen csak 2000 körül kezdett csukódni a hatalmas eltérés, ma már a bolgár szint a magyar 80-90 %-a, a 90-es évek közepén ez még 40-50 % is volt.

Az árfolyamban is látszik. A teljesen piaci 1989-es árfolyam 1 leva = 13 forint volt, ma ez 1 leva = 0,20 forint (nomimálisan persze ez 200 forint, mivel 1 új leva = 1000 régi leva). 65-szörös leértékelődés ez.

Szóval a kommunista Bulgáriában nem az életszínvonal volt igazán baj, az nem volt sokkal alacsonyabb, mint a kommunista Közép-Európában. Az elégedetlenséget a szürkeség okozta. Volt áru, de nem volt választék. Én csak 3 évet éltem a bolgár kommunizmusban - 1986-1989 között -, de magam is tapasztaltam ezt, pl. egy akkori budapesti közértben volt átlag 10-15 féle sajt, míg egy szófiaiban meg 2-féle. Sokkal kevesebb nyugati termék volt ezzel párhuzamosan, bár mindennek volt helyi megfelelője, pl. volt kakaópor, de nem import, míg Magyarországon nyugati is volt.

Amikor aztán elment a bolgár kisember nyaralni, meglepődött. Mert szinte mindenki nyaralhatott évente két hetet a tengerparton. S ott találkozott a keletnémet, lengyel, csehszlovák, magyar turistával - ez a 4 ország adta a legtöbb külföldi turistát a bolgár tengerparton.

S a keletnémet, lengyel, csehszlovák, magyar elővette a színes törülközőt, gumimatracot, gumicsónakot, napernyőt, stb. Ezek mind luxuscikkek voltak Bulgáriában. Az átlagbolgár fürdőszobai fehér törülközőt, sőt lepedőt használt, s a kis gumi gyerekcsónak már jómódnak számított. S még a nők fürdőruhái is mennyivel szebbek!

Így aztán a bolgár képzeletben kialakult a hit, hogy az NDK-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon tombol a jólét.

Share this:

  • Twitter
  • Facebook
  • Print
  • Tumblr
  • Pinterest
  • Telegram

Related


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!