Soha ilyen közel nem volt még a világ ahhoz, hogy egy lokális háborúból világháború legyen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban.

A kormányfő kijelentette: a nyugati világ vezetői háborús lázban égnek, annak megnyerésére buzdító, még több áldozatról szóló beszédeket tartanak, és egyre veszélyesebb fegyvereket küldenek Ukrajnába. Európában a Vatikán mellett lényegében Magyarország az egyetlen, amely békepárti.

A kormányfő fontosnak nevezte, hogy Magyarország egyszerre legyen katonailag erős és békepárti. Általában azok az országok tudják magukat megvédeni, ahol az ország polgárai szeretik a hazájukat, nem az az első gondolatuk, hogy hogyan meneküljenek el, hanem hogy hogyan lehet megvédeni a bajtól a hazájukat - fogalmazott.

Kiemelte: ki kell alakítani a képességet, hogy mindenki tudja, mit kell tennie, ha baj van, és kellenek azok az emberek, akik szükség esetén fegyveres erővel is megvédik a hazát. Fontos ezért, hogy a honvédség ütőképes legyen, ezért növelni kell a létszámot, a katonák hazájuk és hivatásuk iránti elkötelezettségét, képzettségük szintjét, a megbecsülésüket és modern fegyverekkel kell ellátni őket - mondta.

Miközben mi a béke oldalán vagyunk, aközben azért Magyarországnak nem szabad védtelennek lennie - jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy Magyarország béke melletti érve nem a gyengeségből fakad. "Mi nem kegyelmet kérünk, nem azért akarunk békét, mert nincs erőnk megvédeni magunkat, hanem azért, mert a béke jó, a háború meg rossz" - jelentette ki.

A miniszterelnök úgy értékelt: jelenleg Európa hatalmi viszonyainak átszerkesztése zajlik, és a háború ennek az eszköze. Úgy vélte: az Egyesült Államok eddig közvetlenül nem folyt bele az európai politika alakításába, most viszont az ukrán háborúval ez megváltozott, az USA vezeti a "háborús koalíciót" Ukrajna mögött. A hősiesen küzdő ukránok háta mögött az amerikaiak vannak, ami nem von le az ukránok hősiességének az értékéből, de az igazság az, hogy csak addig tud Ukrajna harcolni, amíg az Egyesült Államok erre igent mond - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ha az Egyesült Államok erre nemet mondana, akkor előállna a tűzszünet helyzete.

Forrás: Kormány.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!