Az Egyesült Államok a barátunk, és fontos szövetségesünk is, de nem fogjuk engedni, hogy "belepréselje" Magyarországot a háborúba - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban.

A kormányfő az amerikai nagykövetség által bejelentett büntetőintézkedésekről elmondta: nem Magyarországgal szembeni szankciókról van szó, a Washington által közzétett, 34 magánszemélyt felsoroló listán egy magyar van. A budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Banknak lehetett volna komoly szerepe a közép-európai gazdaságok fejlesztésében, de a háború óta világos volt, hogy a bank lehetőségei szűkülnek, a mostani szankciókkal pedig "tönkre is tették", ellehetetlenült a működése. Ilyen körülmények között Magyarország részvétele a bank további munkájában értelmetlenné vált, ezért Magyarország kilépett a Nemzetközi Beruházási Bankból - közölte Orbán Viktor.

Az Egyesült Államok szerinte a barátunk, és fontos szövetségesünk is, minden adott ahhoz, hogy jó és baráti kapcsolataink legyenek - hangsúlyozta, ugyanakkor azt mondta: "szokatlan, hogy ezt az amerikai vélemény-képviseletet utcai plakátokon keresztül valósítja meg az amerikai nagykövetség". Ráadásul "mintha ritmuskésésben is lennének", mert a plakátokon az van, hogy "ruszkik haza. Mi hazaküldtük őket". "Mi ezt a dolgot elrendeztük", a magyarokat nem kell emlékeztetni a saját történelmükre - tette hozzá.

Kijelentette: az Egyesült Államok nem adta fel a tervét, hogy mindenkit "belepréseljen" egy háborús szövetségbe, de nem fogjuk engedni, hogy belepréseljenek minket a háborúba. A térképre nézve is látszik, hogy az Egyesült Államok biztonságosabb hely, ez azonban a Kárpát-medencéről már nem mondható el, másképp mutat a világpolitika kockázata Beregszászról vagy Budapestről, mint Amerikából.

Joggal várjuk el, hogy az Egyesült Államok tudomásul vegye Magyarország speciális helyzetét - hangsúlyozta a kormányfő. "Ezért mi a béke oldalán vagyunk, ott is akarunk maradni" - mondta.

Figyelmeztetett: ha világháború lesz, akkor atomháború lesz. Hangsúlyozta: minden héttel romlik helyzet, az eszkaláció veszélye nő. A legutóbbi hírek szerint a britek szegényített urántartalmú lövedéket akarnak eljuttatni az ukrán frontra, Oroszország pedig taktikai atomfegyvereket telepít Belorussziába. Ez nem atombomba természetesen, de a nukleáris eszközrendszer világához visz közelebb egy lépéssel - mutatott rá.

"Nem irodalmi túlzás az a félelem, amely mindannyiunkban ott munkál, hogy a háború további kiterjedése az előbb-utóbb valamilyen típusú atomfegyver bevonásával is járhat, tehát ha világháború lesz, akkor atomháború lesz, és a Jóisten mentsen meg bennünket ettől" - fogalmazott Orbán Viktor.

Forrás: Kormány.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!