Az apostoli út kereteinek biztosítása állami feladat.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, Magyarország a világon az egyetlen ország ahová - Olaszországon kívül - Ferenc pápa egynél többször ellátogat.

- Minden készen áll Ferenc pápa pénteken kezdődő háromnapos apostoli látogatására - jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a pápalátogatás biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán kiemelte: Ferenc pápa alapvetően apostoli látogatásra érkezik, de a rendezvényszervezés, a keretek biztosítása állami feladat. Jelezte, az állam mindenben, így a helyszínválasztásokban, a programok tartalmában a Magyar Katolikus Egyház, illetve a pápai delegáció szándékai szerint, döntéseihez igazodva járt el.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: Ferenc pápa látogatása - noha a programok között van, amelyik állami vonatkozású -, alapvetően apostoli, "lelki természetű".

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke arról beszélt: Ferenc pápa látogatása nemcsak a katolikus hívőknek, hanem az egész magyar nemzetnek megtiszteltetés és örömteli találkozás lesz. Mivel Ferenc pápa egészségi állapota miatt vidékre nem látogathat el, a szervezők feladata, hogy mozgósítsák az országot és minden egyházmegye híveit, vezetőit Budapestre hívják - fűzte hozzá.

Európa közepébe vezető utazásnak nevezte az április 28-án kezdődő magyarországi látogatását Ferenc pápa, aki köszönetét fejezte ki a magyaroknak odaadásukért, mellyel az útját szervezik.

Forrás: Kormány.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!