Nem fenyegeti veszély az Erasmus oktatási és a Horizont Európa kutatási programok folytatását, folyamatosan lehet tovább jelentkezni a kiírt pályázatokra - jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Brüsszelben.

A miniszter kompromisszumkereső tárgyalásokat folytatott Marija Gabriel oktatásért és kultúráért, illetve Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztossal, akikkel megállapodott, hogy az alapítványi fenntartású egyetemeken tanuló mintegy 180 ezer magyar diáknak nem kell attól tartania, hogy kimaradhatnak az Erasmus-programokból.

Mint mondta, ugyanez érvényes a Horizont Európa kutatóprogramokra, azok az alapítványi fenntartású egyetemek jelenleg részt vesznek a kutatási programokban, folytathatják a munkát, és továbbra is pályázhatnak.

Navracsics Tibor felhívta a figyelmet, hogy a magyar kormány tudja kezelni az Európai Bizottság aggályait az alapítványi fenntartású iskolákkal kapcsolatban. A brüsszeli testület problémaként jelölte meg azt, hogy a 21 magyar egyetemek csaknem felének kuratóriumaiban politikusok ülnek, és mandátumuk határozatlan időre szól.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány számára nem akadály ennek módosítása, megfelelő szabályozással meg lehet oldani, ugyanakkor a bizottságnak is egyértelművé kell tennie, hogy az együttműködés zökkenőmentesen folytatódik. Két nem túl bonyolult jogszabály-módosításról van szó, amelyeket márciusban az Országgyűlés várhatóan elfogad - mondta el Navracsics Tibor.

Forrás: Kormány.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!