Annak idején a magyar kommunista humor egyik kedvenc témája volt a "miért rossz a tv műsora" kérdéskör. Hofi is mindig megemlítette.

Tulajdonképpen az volt kimondatlanul is számonkérve, miért nem a széles tömegek ízlése szerint alakul a műsor, miért akar a tv kényszeresen művelni. Hiszen a széles tömeg nem akar se operát nézni, se komolyzenét hallgatni, se népdalt és néptáncot a tv-ben, ő humort akar, cirkuszi előadást, diszkó- és rockzenét, s a magaskultúrából egyedül még az operett az, ami belefér neki.

Persze aztán a rendszerváltozás után kiderült, nem is volt olyan rossz a kommunista szórakoztatóipar, mert megkaptuk az ellenkező végletet: a széles tömegek legostobább rétegéhez igazított szórakozást. Mely kifejezetten és tudatosan rombol.

Egyébként a választ a "miért rossz a tv műsora" kérdésre már a kommunizmus alatt megadták, csak senki se vette komolyan, pedig végülis ha lehámozzuk a magyarázatokról az ideológiai burkot, őszinte volt. A 70-es évek végén megjelent a kor egyik neves megmondóemberének, Ipper Pálnak egy könyve fiatalok részére, melyben magyarázta a hivatalos állameszmét érthető szavakkal. Igen, furcsa gyerek voltam, képes voltam ilyeneket elolvasni. Valószínűleg én voltam az egyetlen a korosztályból, aki önként, kényszer nélkül, ezt elolvasta. A könyv megjelenésekor 12 éves voltam egyébként.

Abban kifejti, az olasz tv műsora képrázatos, míg a magyar tv-é szar - nem ezeket a szavakat használta, de ez volt a lényeg -, de ebben nincs semmi rejtély. Ugyanis Olaszországban a nagytőke van hatalmon, így érdeke érdekes műsorokat csinálni, mert ezzel elvonja az olasz munkásosztály figyelmét az osztályharctól. Ezzel szemben Magyarországon a munkásosztály diktatúrája a politikai rendszer, nincs miért elvonni a figyelmet, így a tv szerepe a néptömegek művelése. Szóval az olasz tv-ben esténként Raffaella Carrà táncol csillogó feszülős ruhában, szexis mozdulatokkal, fülbeszámő dalokat énekelve, nálunk meg Simándy József tetőtől talpig felöltözve a Bánk Bánt adja elő.

Tulajdonképpen már korábban is írtam erről. De az utóbbi napokban szilveszteri hangulatban voltam, így meghallgattam több 70-es és 80-as évekbeli magyar szilveszteri rádiókabarét. Aztán eljutottam az igazi, autentikus kommunista szilveszteri műsorig, a pre-gorbacsovi szovjetig.

Az arányok ezek voltak benne:

  • 15 % szimfónikus zene,
  • 15 % opera és balett, ügyelve, hogy ismertebb számok legyenek.
  • 15 % hazafias rész: orosz népdalok, a népszerűbbek közül válogatva,
  • 25 % kisebbségi rész, ügyelni kellett, hogy felhívják az emberek figyelmét, nem csak oroszok vannak a Szovjetunióban, így mindig kellett a második legnagyobb nép, az ukrán szereplése, jellemzően ukrán néptáncok, ezeket eleve szerette az átlag orosz is, meg a szintén népszerű kaukázusi foklór, az átlag orosz lenézte a kaukázusiakat, de az ételeiket és a zenéjüket, táncukat imádta,
  • 15 % cirkuszi számok, ezeket az oroszok imádják,
  • 10 % politikai tartalom, ügyelve, hogy ne legyen túl szájbarágós, jellemzően megemlékezés a háborús hősökről, ez is valami népszerű háborúkori dallal aláfestve, vagy pl. megszólal a kitüntett munkásnő, s kellemes ünnepeket kíván,
  • 5 % műsorvezetés, a műsorvezető egyhén tréfás hangnemben beszél, laza stílusban, kerülve teljesen a politikát.

A német támadás után, 1941 júniusában, Sztálin megrendelésére megírt háborús induló mára szinte a honvédő háború himnuszává vált, sőt ma már sokszor ott is játsszák ahol nem kellene. Persze remekmű, Sztálin a zenéhez kivételesen értett, nem fogadott el művészileg szar munkát:

A zenekar és énekkar ténylegesen katonákból áll, az énekesnő csak annak öltözött (eleve nem mostani egyenruhát viseli, hanem a háború alattit), az utóbbi évek tíz legnagyobb orosz könnyűzenei sztárjainak egyike, énekes, szövegíró, zeneszerző:

Nehéz ügy, el kell ismerni. A magaskultúra kényszerítése jellemzően ellenhatást vált ki. Szóval nehéz a kérdésre egyértelmű választ adni. Lám, az orosz közönség is hogy reagál: feláll a háborús himnusz alatt, de amikor megjelenik a sztár énekesnő, tapsolnak, pedig himnusz alatt ez nagyon disszonáns.

S ha már szóba került, a tavaly meghalt Raffaella Carrà Spanyolországban még hazájában való híréhez képest is népszerűbb volt. Meg is tanult spanyolul, kicsit furcsa olasz akcentussal ugyan, de elég jól beszélt, s majd minden számát spanyolra is lefordította, íme az előbbi, már 70 évesen adja elő:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!