Megosztás:
1989 óta már nem lehet ugyanezt átélni. A legnevezetesebb hidegháborús határ átkelését. A berlini fal.
A kérdés érdekessége: valójában sose lett rögzítve ennek a határnak a kérdése, végül úgy szűnt meg 1991-ben a határ, hogy nem volt sose rendezve.
Amikor 1945-ben le lett győzve Németország, mind az ország, mind Berlin fel lett osztva megszállási övezetekre. Míg a fő területen a felek lassan megállapodtak, s lett két Németország, addig Berlin esetében nem sikerült megállapodni. Az összes megállapodás csak gyakorlati volt, nem jogi: azaz Nyugat-Berlin de facto nyugatnémet, Kelet-Berlin meg de facto keletnémet. A megállapodás az volt, hogy nincs megállapodás: Berlin jogilag nem tartozik sehová, területén a 4 megszálló erő viszi a főhatalmat, mindenki a saját szektorában, de közösen is az egész város fölött a közös ügyekben.
Aztán a Szovjetunió megsértette ezt 1961-ben. A Fal megépítése után a Szovjetunió megszüntette saját berlini megszállási övezetét és minden irányítást átadott az NDK kormányzatának. Nyugati részről erre tiltakozás lett a válasz, arra hivatkozva, hogy a Szovjetunió nem dönthet egyedül a város egy részéről.
A helyzet furcsaságát az is növelte, hogy eközben a város megosztását kimondó 1945-ös potsdami megállapodásokat a Szovjetúnió nem mondta fel, sőt továbbra is élt a szerződésből fakadó jogaival. Azaz a szovjet hivatalos személyek továbbra is szabadon mozoghattak Nyugat-Berlinben, az ilyen személyektől csak személyazonosságuk igazolását kérhették a nyugati erők, de nem köthették semmlyen engedélyhez belépésüket és mozgásukat, s természetesen a nyugatnémet hatóság egyáltalán nem ellenőrizhette az ezzel a joggal való élést.
S természetesen a Szovjetunió megerősítette, nem vonja kétségbe a három nyugati erő hasonló jogát Kelet-Berlinre. A vicces az volt, hogy az NDK viszont nem ismerte el hivatalosan ezt a jogot, de persze ők is teljesítették hallgatólagosan. Amikor párszor megpróbáltak erősködni, ebből botrány lett, s ilyen alkalmakkor a szovjet vezetés gyorsan kihátrált a keletnémet vezetás mögül.
1971-ben a 4 megszálló erő új megállapodást kötött Berlinről, ebben rögzítették az egyet nem értést, azaz hogy a szovjet fél szerint Kelet-Berlin az NDK része, míg a nyugatiak szerint nem az, de ettől függetlenül minden szerzett jog hatályban marad. Az NDK hivatalosan ezt se ismerte el, de mivel teljesítette a megállapodásokat, ennek csak elvi jelensége volt.
1961-1989 között a helyzet az volt, hogy a nyugat-berliniek korlátozás nélkül mehettek Kelet-Berlinbe, az NDK hatóság ugyan vízumot adott ki nekik belépéskor, de ez ingyenes volt és nem kellett előzetesen megigényelni. Az igazi költség az volt, hogy minden látogatáskor kötelezően be kellett váltaniuk személyenként egy összeget, ez a 80-as években 25 nyugatnémet márka volt, s ezt 1:1 árfolyamon váltották, s a kapott összeget nem lehetett aztán visszaváltani (a valós árfolyam 1:5 volt egyébként), magyarul: az NDK a nyugat-berliniek minden keleti irányú határátlépésekor beszedett 20 nyugati márkát emberenként.
Fordítva rendkívül nehéz volt utazni, nagyon jó kapcsolatokkal kellett rendelkeznie egy kelet-berlininek, hogy kiutazási engedélyt kapjon az NDK hatóságoktól Nyugat-Berlinbe.
Magyar állampolgárok számára Nyugat-Berlin egyszerűen nyugat volt, azaz nyugatra szóló kiutazási engedély kellett egészen 1987 végéig.
Volt több átkelőhely is, ezek zöme csak helyiek számára. A külföldiek számára a fő átkelőhely gyalogosan vagy autóval a friedrichstraßei átkelőhely volt - nyugati nevén: Checkpoint Charlie -, s a világ legfurcsább határátkelőhelye: a friedrichstraßei metróállomás. A nyugat-berlini 6-os metróvonal ugyanis áthaladt Kelet-Berlinen: 6 darab kelet-berlini metróállomás volt itt, ezek közül 5 befalazva, lezárva, 1 pedig megnyitva a határátkeléshez.
Én 3-szor jártam arrafelé. Összesen 8-szor átmenve a határon, ebből 1-szer metróval. Nyugatról mentem keletre metróval, az útlevélellenőrzés kb. 50 percig tartott.
Van persze az egészben valami rendkívül perverz elem. Az az emberi sajátosság, hogy örülünk annak, ami végülis semmi, mert ez csak egy adminisztratív akadály leküzdése, de örömünk azért ekkora, mert a nagy többségnek ugyanez nem adatik meg. Ha mondjuk szabadon járhattak-kelhettek volna a kelet-berliniek - ahogy ez 1961-ig volt - az egészben nem lett volna semmi érdekes.
